Kedves Látogatóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. november 30-án pénteken és december 1-én szombaton a Néprajzi Gyűjtemény zárva tart. Megértésüket köszönjük!

 

kormany tamogatas

Vim LOGO

Mol logo

 

kallos logo_01

A hét tárgya

Széki párnahuzat

Ezen a héten került megrendezésre a Széki Néptánctábor és Kirakodó Vásár, amelyet egy év kihagyás után idén ismét megszerveztek augusztus 13–19. között. A tánctábor alatt a résztvevők széki, illetve buzai táncokat sajátíthatnak el. A néptáncoktatásra gyerekeket és felnőtteket is szívesen látnak.

Ebből az alkalomból egy széki párnahuzatot mutatunk be, amelyen a jellegzetes széki írásos minta látható. A széki hímzések a mezőségi hímzések közül erőteljes folthatásukkal tűnnek ki. Túlnyomóan egyszínű, elsősorban piros pamutfonallal hímeznek, ritkábban kéket is használnak. A viszonylag vékony alapanyag és a vastag hímzőfonal miatt a szabadrajzú munkákat rámára feszítve varrják, ezért rámán varrottnak is nevezik. A mintakészletben 7 szálánvarrott és 11 szabadrajzú minta ismeretes. Ezeket a varróasszony karton sablonok nyomán rajzolja a vászonra. A minták közeit kisebb improvizált motívumokkal töltik ki. Ezek legnagyobb részét száröltéssel varrják, de a nagyobb minták esetében keresztszemmel vagy rácsozással töltik ki, hogy minél tömörebb, pirosabb foltot nyerjenek. (MNL)

Amilyen mértékben korosodik az asszony, olyan mértékben sötétedik nemcsak ruházata, hanem közvetlen környezete, házbelsője is. A piros szobabelső fokozatosan kékszínűvé változik. Az asszonyok lányaiknak teszik félre az élénkpiros színű párnahuzatokat, szegrevaló kendőket, ők maguk pedig helyette már kék színűvel pótolják azokat.

Az írásos hímzések legelső példányai a szálánvarrott mintáknak szabadrajzú, száröltéses kivitelben való másolásából adódtak. A kötött technikából a kötetlenre való áttérés csak fokozatosan mehetett végbe, nem pedig egy csapásra. Erre abból is következtethetünk, hogy ma is létezik egyazon mintának szálszámolásos és szabadrajzú változata is. (Palotay Gertrud: A szolnokdobokai Szék magyar hímzései)

1

Leltári száma: 2014.02.48 Lelőhelye: Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjtemény

A párnahuzaton a komlós mintát láthatjuk, amely piros fonallal van kivarrva. Rámán varrott, írásos. A párnahuzat 102 cm hosszú, maga a párnacsúp 54 cm hosszú és 23 cm széles. Egy „V R” monogram is olvasható a hímzés mellett. A párnacsúp szélén kicsi tulipánok láthatóak. A párnacsúp a párnahuzathoz gépi varrással van hozzáillesztve. A párnahuzatban több helyen sárga folt látható.

Object of the week

Between 13–19 August in Szék (Sic, ClujCounty) the Folk Dance Camp and Fair is organized. Therefore the object of the week is a pillowcase from this village. The pillowcase is decorated with red yarn and traditional motifs.

 

2

3

4

5

 

VÁLASZÚTI HÍRMONDÓ

a válaszúti diákok újsága 

final

        

         FŐ TÁMOGATÓINK

 

1227653 

images

 

communitas fuggoleges

 

Soros

 

77

 

dension

 

kormany

 

nefmi

 

Kim

 

ministerul cultelor

 

sigla-consiliul-judetean-cluj

 

nemzeti alapitvany

 

balassi

 

 

 

PARTNEREINK

 

irinyi

 

dorog

 

 

TEKA

 

Face-time Tv

 

160x280px

 


HONLAPCSALÁD


untitled-crops

 

Oldalainkat 73 vendég böngészi